KKV Plusz

Év végi roham lehet a lakáspiacon

2012-11-14 Szerző: KKV Rovat: Árak, Ingatlan - hozzászólás 21

Akár rohamra is számíthatunk az év végén a lakáspiacon a nem régen nyilvánosságra hozott új illetéktervezet miatt. Több tízezer forintos pluszteher vár ugyanis azokra, akik januártól ejtik meg a tranzakciót.

Azoknak, akik olcsóbb lakásból drágább ingatlanba költöznek, illetve korábbi lakástulajdonukat a vásárlástól számítva egy évnél korábban adták el, érdemes az ingatlankeresési, illetve adásvételi folyamatot felgyorsítani. Azonban abban az esetben, ha a vásárlást megelőző egy éven belül eladott vagy azt követően egy éven belül eladott lakás értéke magasabb volt, mint az újonnan vásárolt ingatlan értéke, pont a kivárás a célravezető taktika.

A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján, ha egy drágább ingatlanból egy olcsóbb ingatlanba költözik a vevő, akkor bár a két ingatlan forgalmi értékének különbözete negatív, az illetéket mégis meg kell fizetnie a különbség abszolút értéke után.

A szóban forgó törvénytervezet szerint a negatív forgalmi érték különbözet esetén a vásárló mentesülne az illeték megfizetése alól. Ez a módosítás többek között a fizetési nehézségek miatt lakásukat eladni kényszerülőknek jelenthet könnyebbséget, hiszen esetükben a hitel visszafizetése után szűkebb anyagi lehetőségek maradnak egy másik lakás vásárlásához.

Minél nagyobb a különbség a régi, hitellel terhelt és az újonnan megvásárolt ingatlan ára között, annál nagyobb az illeték alapja, aminek megfizetése alól mentesülhetnek a vevők. Ilyen esetekben az új lakás megvásárlásának időpontjára, illetve az erre vonatkozó adásvételi szerződés földhivatali benyújtásának időpontjára kell figyelni.

Szintén pozitív változás lehet, hogy a 35. életévét be nem töltött fiatalok első lakástulajdonának megszerzéséhez nyújtott 50 százalékos illetékkedvezmény 40.000 forintos felső határát megszüntetné a javaslat, illetve a feltételek között szereplő, a lakásértékre vonatkozó 8 milliós felső határt kitolná 15 millió forintra.

„Ez egy üdvözlendő változtatás lenne hiszen a jelenlegi szabályozásban érvényes legfeljebb 8 milliós ingatlan esetében a teljes illeték mértéke 240.000 forint, amiből az 50 százalékos kedvezmény 120.000 forintot tenne ki, de ebből csak 40.000 forintot tudnak a jelenlegi szabályok alapján az első lakást vásárlók igénybe venni.” – mondta Baranyai Tünde, az Otthon Centrum üzemeltetési igazgatója.

– „A 15 milliós felső értékhatár pedig főleg Budapesten nyitja ki a fiatal lakásvásárlók előtt a kínálat egy nagyobb szegmensét.” Az új, tervezett szabályok szerint a maximális 15 milliós felső lakásértéket, illetve az egykulcsos illetékmértéket feltételezve, az illeték összege 600.000 forintot tenne ki, amelyből az 50 százalékos kedvezmény miatt csak 300.000 forintot kellene az első lakást vásárló fiataloknak megfizetniük. Esetükben tehát a kivárás a jó stratégia, hiszen a tervezet szerint jövőre nagyobb illetékkedvezményt vehetnek igénybe – tette hozzá a szakértő.

Címkék , , , , ,

Kapcsolódó anyagok

Szóljon hozzá!

Best File & Document Management Plugin
WordPress Download Manager
Kiemelt anyagaink
  • Sikert hozott az internet a könyvkiadásban is – Dobos Tamás interjú
  • Rekordszámú nevezés érkezett az innovációs seregszemlére
  • Beköszöntött a vezetékes telefonszolgáltatások reneszánsza
  • Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
  • Ismét InnoMax Díj: fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések
  • Fellendülés és növekvő kockázatok: az építőiparnak fel kell készülnie
  • A munkaidő felét már irodán kívül töltjük
  • Miért hoz üzleti előnyt az ingyenes wi-fi?
  • Hogyan írjunk meggyőzően egy klasszikus módszerrel?
  • A szünetmentes és biztonságos munka záloga
  • Készüljön a nyári sporteseményekre üzleti TV szolgáltatással
  • Egyedi megoldás a csökkenő fejlesztői kapacitásokra
  • Az Ön cége már megtalálható az interneten?
  • Érkezik az olcsó Photoshop alternatíva Windowsra is.
  • A láthatóság létkérdés a magyar kisvállalatok számára