KKV Plusz

A kkv-kat bombázna a Takarék Faktorház

2013-04-30 Szerző: MTI Rovat: Hírek, Kiemelt, Pénzügy

A tavaly a TakarékBank 100 százalékos leányvállalatává vált Takarék Faktorház a kkv-kra szabott szolgáltatással bővítené piaci részesedését, kiegészítve a takarékszövetkezetek kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) kínált finanszírozási palettáját.

penzugy adozas

A Takarék Faktorház  elemzése szerint az iparban és az agráriumban nőtt leginkább tavaly a vevőkövetelések vásárlásán alapuló faktoring-forgalom, míg a kereskedelemben csökkent. Az elemzés készítői megállapították, hogy a hagyományosnak számító kkv-ügyfelek mellett egyre több nagyvállalat is igénybe veszi a faktorálást.

A vevőkövetelések vásárlásán alapuló faktorfinanszírozás tavaly Magyarországon 862 milliárd forintot ért el, amely 3 százalékkal elmaradt az előző évi összegtől. A teljes forgalomból mind nagyobb részt hasítanak ki a bankok és a banki hátterű faktorcégek, 2012-ben már a forgalom több mint 80 százaléka származott a piac banki szereplőitől a két évvel korábbi 66 százalék helyett.

“A vevőkövetelések faktorcégeknek történő eladásán alapuló finanszírozási forma új gazdasági ágakat is meghódított az utóbbi egy-két évben” – emelte ki Szabó Levente, a TakarékBank vezérigazgató-helyettese, a bank tulajdonában levő Takarék Faktorház Zrt. elnöke. Kifejtette: jelentősen nőtt a faktoringot igénybe vevő ipari vállalkozások száma, tavaly már 41 százalékkal részesedtek a forgalomból, az egy évvel korábbi 37 százalékkal szemben.
Szabó Levente szerint egyre ismertebb ez a finanszírozási forma a mezőgazdaságban is, a szektorra jutó 4 százalékos részarány már meghaladja a válság előtt a forgalom tizedét képviselő építőiparét is. Az agrárszféra előretörésében az uniós támogatások faktorálása játszik szerepet, amely iránt várhatóan idén is jelentős lesz a kereslet.

Iparági adatok szerint az erős finanszírozási háttérrel rendelkező faktorcégek csökkenteni tudták szolgáltatásaik árát, ami a nagyobb méretű vállalatok számára is vonzóbbá tette a szolgáltatást. A faktoring szerepét felértékelte az is, hogy részben megoldást jelenthet azon vállalkozások számára, amelyek nehezebben jutnak forgóeszköz finanszírozáshoz.

A magyarországi takarékszövetkezetek a 300 ezer kis- és középvállalati ügyfelük számára 300 milliárd forintot meghaladó finanszírozást nyújtanak, amellyel közel 5 százalékos piaci részt tudhatnak magukénak a kkv-szegmensben. A kkv-k kiszolgálásának bővítésére a végéhez közeledik egy, a kisvállalkozások igényeire szabott és a TakarékPont hálózatban széles körben terjeszthető szabványosított faktoring-szolgáltatás kifejlesztése.
A közlemény idézi Szabó Leventét, aki szerint “továbbra is cél, hogy a Takarék Faktorház öt éven belül az eddigi közel két és félszeresére, azaz évi 50 milliárd forintra növelje forgalmát”.

Címkék , , , , ,

Kapcsolódó anyagok

Best File & Document Management Plugin
WordPress Download Manager
Kiemelt anyagaink
  • Sikert hozott az internet a könyvkiadásban is – Dobos Tamás interjú
  • Rekordszámú nevezés érkezett az innovációs seregszemlére
  • Beköszöntött a vezetékes telefonszolgáltatások reneszánsza
  • Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
  • Ismét InnoMax Díj: fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések
  • Fellendülés és növekvő kockázatok: az építőiparnak fel kell készülnie
  • A munkaidő felét már irodán kívül töltjük
  • Miért hoz üzleti előnyt az ingyenes wi-fi?
  • Hogyan írjunk meggyőzően egy klasszikus módszerrel?
  • A szünetmentes és biztonságos munka záloga
  • Készüljön a nyári sporteseményekre üzleti TV szolgáltatással
  • Egyedi megoldás a csökkenő fejlesztői kapacitásokra
  • Az Ön cége már megtalálható az interneten?
  • Érkezik az olcsó Photoshop alternatíva Windowsra is.
  • A láthatóság létkérdés a magyar kisvállalatok számára