KKV Plusz

Huszonhat kkv nyert Békés megyében

2013-05-24 Szerző: Mester Rovat: Pályázat

Békés megyében eddig 166 munkahely megőrzésére nyert támogatást 26 kis- és közepes vállalkozás, összesen 80,5 millió forint összegben.

shutterstock_107041832

A Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) támogatási programja segítségével további 305 munkavállaló elbocsátásáról mondtak le a nyertes pályázók – jelentette be Erdős Norbert kormánymegbízott pénteken Békéscsabán, az újabb nyertes vállalkozók támogatási szerződésének ünnepélyes átadásán.

Nagy Ágnes, a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója kiemelte: az NFA Békés megyére leosztott keretének összege 2013-ban 753 millió forint, ebből a továbbfoglalkoztatásra fordítható összeg 330 millió forint, a többi képzésekre és különböző foglalkoztatást elősegítő eszközökre fordítható. Békés megyében főleg mezőgazdasági és élelmiszeripari kkv-k pályáztak munkahelymegőrző támogatásra, mellettük turisztikával és vendéglátással foglalkozók, valamint építőipari cégek.

“Pozitív elmozdulás érzékelhető a munkaerőpiacon” – jegyezte meg az igazgató. A munkanélkülieknek több állást tud a hivatal kínálni, mint a korábbi évek hasonló időszakában. A munkaügyi központ legfrissebb kimutatása szerint a hivatalhoz bejelentett munkaerő-igényeknek a 75 százaléka érkezik a versenyszférából, 19 százalék az önkormányzatok és intézményeik részéről, amelyek közfoglalkoztatásra keresnek munkaerőt.
Márciusban 26 246 volt az álláskeresők száma Békés megyében, áprilisban 23 926 fő keresett munkát.

Címkék , , , ,

Kapcsolódó anyagok