KKV Plusz

BMW 120d xDrive teszt: mindenütt hajt

2013-06-22 Szerző: Biró Csongor Rovat: Autó, Kiemelt, Tesztek

Utolsó leheletével küzd a hátsókerékhajtás mellett a BMW, de már tudjuk, az egyes sorozat következő generációjának példányait már csak az összkerekes verzióban hajtja a hátsó tengely. Hogy az átmenet zökkenőmentes legyen az intelligens xDrive hajtás már a legkisebb BMW-hez is elérhető.

BMW 120d xDrive

Hogy néz ki?
Hosszában elöl beépített motor, hátsókerékhajtás – nincs másik hasonló autó a kompakt osztályban. A BMW belépőmodellje beérett: elődjéhez képest 85 milliméterrel hosszabb, tengelytávja ugyanakkor csak 30 milliméterrel nőtt.

Hiába nőtt a kocsi, hátul továbbra is sportosan szűk a hely, de ettől még cégautónak kiváló a kocsi. A hátsó lábtér egy centivel gazdagodott, a csomagtartó alaphelyzetben viszont hozza a kategória átlagát. A 360 literes csomagtartó a 40:60 arányban osztott hátsó üléstámlák lehajtásával 1200 literig bővíthető, egészen az első ülésekig nyúló, sík rakfelületet hozva létre. A rakodónyílás opciójával a hátsó üléstámla 40:20:40 arányú osztással áll rendelkezésre. Hokis táskám gond nélkül befért, sőt a csapattársamé is, igaz az csak a hátsó ülésére.

BMW 120d xDrive

Hogy megy?
A középkonzol alapkivitelhez tartozó élménykapcsolója a jármű beállításainak egyéni megválasztását teszi lehetővé. A motor és a menetstabilizáló (DSC) alapvető karakterisztikái mellett segítségével a szervokormány dinamikája is befolyásolható. A komfort, a sport és az eco pro módusz mellett a sport pluszt is választhattunk. Utóbbiba kapcsolva a motor teljesítményének és a forgatónyomatékának aktuális igénybevételéről kapunk információt a nagy kijelzőn.

Az eco pro a lehető legkisebb fogyasztásra hangolja a motorvezérlést, szinte látni, ahogy szaladgálnak az információs egységek könyöklős könyvelői az adatátviteli kábelrengetegben. Osztanak, szoroznak, kapcsolgatnak, jeleznek. Megváltozik a központi kijelző, a BMW-nél megszokott pillanatnyi fogyasztásmutatót felváltja egy ökométer. A takarékos üzemet be is programozhatjuk, akkor a legideálisabb a helyzet a fogyasztás szempontjából, ha 90 kilométer/órás sebességhatárt állítunk be. Ilyenkor lecsökken a klíma teljesítménye, nem vacakol az elektronika a hátsó szélvédő és a tükrök fűtésével. Kívánságra vezetési tippeket is ad, de a hibridekhez hasonló fogyasztási grafikont is figyelgethetünk. Az intelligens energiamenedzsmentről a fékenergia-visszanyerés rendszere mellett az igény szerinti szabályzás mentén működő segédberendezések, illetve az elektromechanikus szervokormány (EPS) gondoskodik. A sebesség megfelelő fokozatának kiválasztásában segít a fedélzeti elektronika, sőt azt is kiírja a műszerfalra, mikor vegyük le a lábunkat a gázról, illetve mikor mérsékeljük a sebességet. Az eco pro üzemmódban a fűtés, a légkondicionálás, a külső visszapillantó tükrök fűtése és az ülésfűtés kimondottan a gazdaságosságra összpontosít. A hatótáv ily módon elért növekedéséről speciális kijelzők tájékoztatják a vezetőt. 10-12 százalékos növekedést lehet ezzel a módszerrel elérni.

BMW 120d xDrive

A 2,0 literes, változó geometriájú turbófeltöltéssel és közvetlen befecskendezéssel szerelt dízelmotorja maga a bajor korona, álmodni sem tudnánk izgalmasabb négyhengeres dízelről. Elődjéhez képest 5 kilowattal nagyobb, 4000-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre álló 135 kW/184 LE teljesítményével, illetve az 1750 és 2750-es fordulat közötti tartományon megjelenő 380 newtonméter (plusz 30 newtonméter) maximális forgatónyomatékával a kis BMW igazi vadállat is tud lenni.

Tesztautónk lényege mégsem ez a már agyondicsért motor volt, hanem az xDrive. Az állandó összkerékhajtás (elektronikus szabályzású lamellás tengelykapcsolót) a nyomaték 60 százalékát a hátsó, fennmaradó 40 százalékát pedig az első tengelyre küldi, szükség esetén pedig pillanatok alatt képes módosítani az elosztást. A 120d xDrive kétliteres turbós négyhengeresének teljesítménye 184 LE, ami 7,2 másodperces 0-100 kilométer/órás gyorsulást és 225 kilométer/órás végsebességet garantál. Ráadásul télen is verhetetlen, ha havazik, nem kell letenni a bömöst.

Takarékos módban 130 kilométer/óránál hatosban 2200-at forog a főtengely percenként, 120-nál 2000-et, 110-nél 1900-at, 100-nál 1700-at. Kilencvennél 1600-as fordulatszámon csordogálunk. Hatosban gázadás nélkül 50-nel halad az autó, 850-es percenként fordulaton pörög a motor, a pillanatnyi átlagfogyasztás ilyenkor 3,3 liter/100 kilométer. Az ezer kilométeres hatótáv nem lehetetlen még összkerékhajtással sem.

Közel 800 kilométert tettem meg az autóval, leszaladtam vele a Balatonra és egy másik alkalommal Székesfehérvárra is, az autópályán pedig kihasználtam a szabad sáv adta lehetőségeket, így nem kifejezetten az alacsony fogyasztásra helyeztem a hangsúlyt. Ennek ellenére szinte mindig az eco pro állásban használtam az autót, azaz igyekeztem megadni a lehetőséget a takarékosságra. Hagytam, hogy a kocsi ossza be a naftát úgy, hogy közben élvezzük is az utazást, miközben a klíma ezerrel ment. Az élményautózás mellett a kocsi csak 5,1 liter gázolajat kért 100 kilométerenként. Összejöhetett volna a 4,9 literes átlag is, de az utolsó száz kilométert nagyon erőltetett tempóban kellett megtennem.

BMW 120d xDrive

Milyen vezetni?
Meglepően jó vele kocsikázni, a feszes futómű, a 16-os gumik, a pontos kormány, az alacsony tömegközéppont és persze az összkerékhajtás révén élmény minden kanyar. Nem kell félnünk attól, hogy eldobja a fenekét, a kocsit nem lehet kizökkenteni a nyugalmából, bármennyire is próbálkozzunk. Még az ESP-t is kikapcsolhatjuk, akkor is szépen, biztonságosan és feszesen vesszük be a kanyarokat és szédelgünk a körforgalomban. Sportos szövetülései jól tartanak. Az üléspozíció szintés sportos, mélyen ülünk.

Ha valaki keménykedik, és kibújna mögöttünk, nyugodtan kizökkenhetünk az unalmas pontgyűjtő poroszkálásból. Csak toljuk át sportban a menetkapcsolót, és bátran lépjünk a gázra. Olyant tol az autón a motor, hogy még a párját is megkívánjuk. A vezetés élménye mindig velünk van, mint egy őrangyal, csettintésre boldoggá tesz.

Mennyibe kerül?
Kétféle összeállításban juthatunk az egyeshez, a csini és trendi urban line az egyik, a dögös és agresszív sport line a másik. Tesztautónk sport line felszereltséget kapott, ezért sportos a piros cérnával varrott kormány és extraként (100 ezerért) fűthető ülés is. A BMW-nél mindent drágán mérnek, a lehajtható hátsó ülésért 85 ezret, a tolatóradarért 150 ezret, az esőszenzorért és az automatikus világításért 42 ezret, a kihangosítóért és az USB-csatlakozásért 98 ezret kérnek el. A Sport line csomagba (626 ezer forintos felár) 16 hüvelykes csillagküllős könnyűfém keréktárcsák tartoznak, feltűnő a kipufogó antracit végcsöve, valamint a BMW Sport feliratú küszöbléc. A BMW-vesék, illetve a középső légbeömlő nyílás belső lamellái, valamint a szélső nyílások szegélyei a hátsó lökhárító betétjével együtt magas fényű fekete bevonatot kaptak. Az összkerékhajtás felára 600 ezer forint.

BMW 120d xDrive

A szériafelszereltség része a stop-start és a fékenergia-visszanyerés. A kocsi menüje magyar. Az extralistát fényszóró-asszisztens, adaptív kanyarvilágítás, parkoló-asszisztens, fékező funkcióval kiegészített sebességszabályzó automatika gazdagította. A nyolchüvelykes széles képernyővel és a BMW Professional rádióval együtt, az új BMW 1-es a BMW iDrive kezelési rendszert is tartalmazza, ezúttal navigáció nélkül.

BMW 120d xDrive

Könnyűszerkezetes építése ellenére, vagy éppen azért öt csillagot kapott az EuroNCAP töréstesztjén a bébi bömös. Az ütközés során fellépő erőket a szerkezet megfelelő deformációs zónák segítségével nyeli el, illetve meghatározott terhelési csatornák mentén tartja távol az utascellától. A szériakivitel biztonsági felszereltségében az első légzsákok, elöl az üléstámlákba integrált oldallégzsákok, az első és a hátsó üléssor utasait egyaránt védő fejlégzsákok, az elöl erőhatárolókkal és előfeszítőkkel szerelt, minden üléshelyen hárompontos automata biztonsági övek, valamint a hátsó isofix gyerekülés-rögzítési pontok egyaránt megtalálhatók.

BMW 120d xDrive
Alapár: 8,69 millió forint
Tesztautó ára: 10,33 millió forint
Autó ára KKV normafelszereltséggel (négy elektromos ablakemelő, ködlámpa, automatikus klíma, mp3-lejátszós rádió, Bluetooth, esőérzékelős ablaktörlők, automatikus világítás, ESP, tempomat, tolatóradar): kb. 10 millió forint
Gépjárműadó: 46 575 forint/év
Cégautóadó: 132 000 forint/év
Üzemanyagköltség: 332 775 forint/év (15 000 kilométer, 5,1 literes átlagfogyasztás/100 kilométer, 435 forintos dízelár);

Címkék , , ,

Kapcsolódó anyagok