KKV Plusz

Pályázó agrár kkv-kat segít egy új megállapodás

2014-05-08 Szerző: MTI/KKV Rovat: Kiemelt, Pályázat

Az előzetes egyeztetés után együtt lép fel a döntéshozóknál a közös érdekek képviseletében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Ipartestületek Országos Szövetségével (IPOSZ) – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke, miután a két szervezet együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Budapesten.

euro key 2

Németh László, az IPOSZ elnöke elmondta, hogy a dokumentum alapján összehangolják a 2014 és 2020 között uniós források felhasználásával kapcsolatos elképzeléseiket is. Győrffy Balázs kiemelte: olyan pályázati rendszert szorgalmaznak, amely előnyös a kis-, közepes- és mikro vállalkozásoknak is. A most aláírt megállapodás járási és települési szinten is segíti a kisebb vállalkozásokat.

A megállapodás kiterjed az export, valamint a külföldi tőke beáramlásának a támogatására. Mindkét aláíró hangsúlyozta, hogy az együttműködés fontos területe a szakképzés, a felnőttképzés és a szakmai továbbképzés. Németh László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az IPOSZ-t alkotó 180 ipartestület és 27 országos szakmai szövetség 200 szakmában 7-8 ezer szakmunkást képez folyamatosan.

A NAK múlt év márciusában alakult, kötelezően tagja valamennyi agrártermelő és élelmiszeripari vállalkozás.

 

Címkék , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok