KKV Plusz

Indul az egyetemi járműépítők versenye

2014-10-29 Szerző: KKV Rovat: Autó, Hírek

Nyolc hazai egyetem és főiskola csapatainak részvételével járműépítő verseny kezdődik 2014. november 5-én. A háromnapos, Techtogether nevű rendezvényen összesen 18 csapat méri össze tudását.

SpriteImage Hybrid Characters

Olyan fiatalok kaptak meghívót, akik korábban már bizonyították tehetségüket más megmérettetéseken. A tízfős csapatoknak – összesen 180 hallgatónak – elméleti és gyakorlati feladatokkal tűzdelt versenyen kell teljesíteniük. Az Automotive Hungary szakkiállítással azonos időben és helyszínen megrendezett eseményen az győz, aki a legjobbnak bizonyul csapatmunkában, kreativitásban, elméleti ismeretekben és a szakmai felkészültség terén.

A csapatok standjain találkozhat a közönség belső égésű motorral hajtott versenyautókkal, világrekorder energiatakarékos modellel (3082 kilométer/liter fogyasztás), sűrített levegővel hajtott járgányokkal, többfunkciós egyedi kombájnokkal.

Míg a diákok versenyeznek, érdekfeszítő előadások zajlanak. Felszólal több magyarországi telephellyel is rendelkező nagy autóipari vállalat képviselője, akik ismertetik a járműipar legújabb trendjeit és elmondják, miért érdemes náluk dolgozni. A Techtogethert az Autopro.hu járműipari szakportál kiadója szervezi a Hungexpo Zrt. és a Magyar Gépjárműipari Egyesület támogatásával.

Címkék , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok