KKV Plusz

Fémipari beszállítókat is felfuttat a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

2015-02-25 Szerző: Mester Rovat: Hírek, Kiemelt, Startup

Egyebek között fém-és szerszámipari kkv-kba is beszáll a teljesen állami tulajdonú Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA). A friss pénzzel már több beszállítót segített kiegyensúlyozottabb fejlődéshez, illetve gyorsabb megtérülést ért el a befektetett eszközöknél.

euro key 2

Az elmúlt egy évben közel megduplázta befektetéseinek számát az alap, mostanra már 64 magyar kis- és középvállalkozás (kkv) növekedéséhez járult hozzá, összesen 8,7 milliárd forinttal – ismertette az SZTA vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Csuhaj V. Imre hozzátette: 2014-ben 32 tranzakciót zártak, teljesítve az egy évvel korábban kitűzött célokat. Ezzel már nem kérdés, hogy van tömeges kisvállalati tőkekihelyezés Magyarországon – fogalmazott. Az alap 2015 végéig további közel 3,5 milliárd forintot fektet be a magyar kkv szektorba, ami 30-35 befektetést jelent. Így összesen 12 milliárd forint értékű tőke kihelyezését tervezik az uniós kihelyezési elvárásnak megfelelően, ami csaknem száz kkv tőkefinanszírozását teheti lehetővé – mondta Csuhaj V. Imre.

A portfólió iparági eloszlása sokrétű, legnagyobb arányban, 22 százalékkal az egészségügy és biotechnológia, 20 százalékkal a fémipar, 10 százalékkal az ipar, és 9 százalékkal a divat képviselteti magát.

Török József üzletfejlesztési igazgató ismertette: minden magyarországi régióban vannak befektetéseik, a régiónként a kihelyezhető forrás nagyjából 1,65 milliárd forintot tesz ki számításaik szerint. Ezek jelentős részét a közép-magyarországi, a közép-dunántúli régió már felhasználta, 2014-ben látványos volt az észak-magyarországi régió erősödése.

Tavaly 2014-ben 39 együttműködési megállapodást kötöttek 5,9 milliárd forint értékben, az összes tőkeigény az alap megalakulása, 2011 óta eddig közel 60 milliárd forint volt. A Regionális Operatív Programok keretéből 2011-ben felállított SZTA 14 milliárd forintos forráskeretének 85 százaléka uniós, 15 százaléka magyar állami forrás.

Címkék , , , , ,

Kapcsolódó anyagok

Best File & Document Management Plugin
WordPress Download Manager
Kiemelt anyagaink
  • Sikert hozott az internet a könyvkiadásban is – Dobos Tamás interjú
  • Rekordszámú nevezés érkezett az innovációs seregszemlére
  • Beköszöntött a vezetékes telefonszolgáltatások reneszánsza
  • Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet
  • Ismét InnoMax Díj: fókuszban a mindennapokat jobbá tevő fejlesztések
  • Fellendülés és növekvő kockázatok: az építőiparnak fel kell készülnie
  • A munkaidő felét már irodán kívül töltjük
  • Miért hoz üzleti előnyt az ingyenes wi-fi?
  • Hogyan írjunk meggyőzően egy klasszikus módszerrel?
  • A szünetmentes és biztonságos munka záloga
  • Készüljön a nyári sporteseményekre üzleti TV szolgáltatással
  • Egyedi megoldás a csökkenő fejlesztői kapacitásokra
  • Az Ön cége már megtalálható az interneten?
  • Érkezik az olcsó Photoshop alternatíva Windowsra is.
  • A láthatóság létkérdés a magyar kisvállalatok számára